Létezik egy olyan teória, hogy aki HR-es, fejvadász, HR tanácsadó, az lelketlen ember, aki mit sem tud a szakmáról. Ezzel a megközelítéssel főként az elkeseredett álláskeresők körében találkoztam.
Az álláskeresés során megélt sikertelenség és csalódottság, az élethez való negatív hozzáállás vagy a kettő együtt teszi elkeseredetteké ezeket az embereket?
Ez a kérdés egy komment kapcsán vetődött fel bennem.

Elárulom a titkomat :-)  Én is gyarapítottam már az álláskeresők táborát. Szembesültem azzal, milyen érzés, ha nem reagálnak egy elküldött önéletrajzra, elfelejtenek visszajelezni interjú után, tapasztalatlan tanácsadó interjúztat és még sorolhatnám. Természetesen mindezekről megvan a véleményem.
Mégis, az álláskeresés időszaka alatt sokat tanultam. Pályázóként elfogadtam (Mi mást lehet tenni? ;-) ), mi az, amire nem számíthatok, mi az, amivel megnövelem az esélyeimet és mi az, amivel sikeresebb lehetek.
HR-esként tudatosítottam, milyen nem leszek és milyen hibákat nem fogok elkövetni.

Munkanélküliként minden állásinterjúnak tétje van. Az önbecsülés, a társadalmi megbecsülés és nem utolsó sorban a létfenntartás forog kockán. Tudod, hogy sok múlik azon az interjún, de a másik félnek nem szabad ezt látnia. A HR-esnek egy pozitív kisugárzású, optimista embert kell látnia, aki tisztában van az értékeivel. Ahhoz, hogy ilyennek lásson, erről az oldaladról kell bemutatkoznod.
 

Mosolyogni, hinni magadban és könnyednek lenni nehéz küldetés, amikor a megélhetésed forog kockán, de nem lehetetlen.

Tudom, mert megéltem már ezeket. A küldetés sikerrel zárult. Látod, minden lehetséges! :-)