Kedves Szilvia!
Jól beletenyereltél ebbe a témába:) Kemény pszichológiai vonatkozásai vannak annak, hogy az emberek miért nem mernek mozdulni.

Nemcsak, hogy az álmaikat nem merik megvalósítani nagy általánosságban, de semmi újba sem mernek belevágni. Ehhez kapcsolódik az, hogy munkahelyet sem mernek váltani, mégha ez szolgálná is az érdeküket.

Helyhiány miatt nem megyek bele hosszas szakmai boncolgatásba, de talán a jövőben megér egy bejegyzést a téma ezen vetülete is.
Üdv, Réka

U.i: Szeretem a blogodat, nagyon jó témákat hozol föl, rendszeresen.

@KindlerMedical:
Szia Réka!

Nem véletlen a témaválasztás ;)
Szeretek olyan témát boncolgatni, amely továbbmutat a felszínességen.

Örülnék, ha kifejtenéd a véleményed, biztos, hogy mások is kíváncsiak rá! :)

U.I.: Köszönöm :) :) :)

Váltani - én ebben speciel sosem voltam jó. Legalábbis nem a proaktívan tudatos változatban. Kb napról napra éltem/élek, és amikor jöttek/jönnek a lehetőségek, akkor hoztam/hozom meg a döntést.

@bezzegszilvia,

Az első olyan téma amihez talán érdemben is hozzá tudok tenni valamit.

Szerintem a "középeurópai" feeling, sőt bizonyos szempontból Európai hagyományokban, és kiemelten a neveltetésünkben rejlő problémák okozzák. állj be a sorba ne különcködj...

Azok akik már "váltottak", megcsináltál a vállalkozásukat, közülük is sokan, a hibás illetve a minták hiánya miatt a maguknak építette aranykalitkában sínylődnek. Csináltak maguknak "drágapénzérrt" munkahelyet.

Akik kívülről ezt látják elriasztja őket, sokan pedig csalóként kiáltják ki a vállalkozót.

Nem kis részben ok a váltás szükségességének. és lehetséges alternatívák keresésének a hiánya. Mindez a neveltetésünkben is gyökerezik.

@KindlerMedical,
"Kemény pszichológiai vonatkozásai vannak annak, hogy az emberek miért nem mernek mozdulni."

Hosszan tudnám fejtegetni, saját és ügyfeleim tapasztalatiból okulva, ki miért nem...

És ez a "ki miért nem..." ez az egyik véglet, a másik amikor egy beszervezésnek azonnal beugranak... Ami pedig különösen gyakori, hogy belefognak "mindenbe", és elegendő idő, tanulás.. befektetése híján nem hoz eredményt, akkor le is írják ez nem működik!

Freelance71

@napró napra:
Adott pillanatban, ha nincs tudatosság a választásban, jó döntést lehet hozni? Te hogy tapasztalod?

@Alternatív karrier megoldások:
A szülői minták is hozzájárulnak ahhoz, hogyan éli meg valaki a karrierjét. Gondolok itt a túlaggódásra, túlféltésre ("maradj a biztos helyen").
A mostani negyvenes-ötvenes korosztály szembesült először azzal, hogy az élet végig egy szakmával, egy munkahelyen elv nem működik - holott ők még ebben a világban nevelkedtek.

Kényszerpályán mozog számos ember... Jó lenne reggelente derűs arcokat látni :)

@ bezzegszilvia,

OK! De nem csak egy külön posztot, de egy külön blogot is megtöltene annak kielemzése, miért kell pontosabban NEM kell, hogy a múltunk ami esetleg a jelenünket beárnyékolta jövőnkkel is ezt tegye.

Itt jön képbe a "felnőttség" a személyes felelősség vállalás kérdése. Mert aki a kormányt, az időjárást.... okolja, az igazából a saját felelősségét, fedi el, azt hiszi amiről nem beszélek, amire nem gondolok az nincs is!

Freelance71

ui: "Jó lenne reggelente derűs arcokat látni :) " ez naccerű lenne zárszónak, ezért nem is igazán akartam reagálni, de ez kikívánkozott belőlem! (bocsi;)

@bezzegszilvia:

Sztem napról-napra, nem azt mondta, hogy nem tudatosan, hanem hogy nem proaktívan. Tehát igazából az árral sodródik és szerencséje van akkor viszonylag jó, de legalábbis nem annyira rossz irányba! ;)

Ez a gondolkodásmód kényszerpálya ugyan, és mint ilyen valamennyire bekorlátoz. Most jönne képbe a saját korlátaink aktualizálása, tehát hogy a magunk ácsolta kordonokat oda tegyük ahol helyük van, de NEHOGY sokkal kisebb helyet szabjunk magunknak, mint amekkorát be tudunk lakni!

És akkor sokkal több mosolygós embert látnánk az utcán.

Freelance71

ui: ide kívánkozik még:

- szelektáld a bűntudatod: ami jogos azon változtass, ami nem azt dobd el, ne terheljen!
- kezd el kapcsolataid szelektálásával, ez a legkeményebb, aki lehúz rostáld ki, ha a párod... (akkor is és jobb eső érzéssel fogsz élni!)

@Alternatív karrier megoldások:
Érdekes témafelvetés! :) Felnőtté válást olykor összekeverik az emberek az önálló élettel, illetve a 18. életév betöltésével.
Azt gondolom, felnőtté akkor válik valaki, ha felelősséget vállal önmagáért: a gondolataiért, a tetteiért és az életéért.

@bezzegszilvia:

Élmény lehet Veled együtt dolgozni, többet mondasz, mint mit a mondataid takarnak, és mindig továbblépsz... (ezt szoktam mondani egyik kedves ügyfelemnek is).

Tudod túl sok szeléslátókörű embert látok szemellenzősen élni, Te itt most leleplezted magad! ;)

Freelance71

Sziasztok!
Most jutottam ide.

Ahogy azt @Alternatív karrier megoldások is pedzegette komoly szociálpszichológiai háttere van a problémának. Természetesen, nem csak az, de azért, vastagon belejátszik a mindennapjainkba.

Az elmúlt 40 év, valóban arról szólt, hogy a munkás egy munkahelyen, sokszor ugyan azon a poszton lehúzta az egész életét.

Akiknek több munkahelyük volt, azokra ferde szemmel néztek. Megbízhatatlannak, nyugtalannak, és még sorohatnánk, hogy minek tartották ezeket az embereket.

És ugye, az sem mellékes, hogy csak úgy ripsz-ropsz nem szűnt meg az ember feneke alatt lévő cég. Esetleg, a Párt pakolgatta át az embereket egyik helyről a másikra.

Aztán, ahogyan azt Szilvia is írja, nagyot fordult a világ. Igen ám, de a következő korosztály ugyan ebben szocializálódott, és ezen tapasztalatokat kapta meg a szüleitől. Hogyan élj túl a kommunizmusban, hogyan szerezz állást, és ott húzd le az egész életedet.

Aztán, ott van a másik háttérprobléma, az ún. röghözkötöttség. Korántsem vagyunk olyan mozgékonyak, mint a Nyugat Európaikat. Az osztrákok és a németek is, simán keresztül-kasul utazzák az országukat egy-egy munkáért. Nem probléma. Tény, hogy ehhez, az infrastruktúrájuk is meg van.

Mivel itthon, eléggé nagy a bizonytalanság, jogos a változástól való félelem. Sőt, én ezt nem is a változástól való félelemnek nevezném, hanem inkább a bizonytalanságtól való félelemnek.

Aztán említettétek a társadalmi nyomást, elvártást és szokásrendszert. A magyar embereknek még mindig fontosabb, hogy Juliska néni mit fog gondolni, minthogy azt tegyék, ami nekik jó. Nevezhetjük ezt, egyfajta konzervativizmusnak? Lehet, túl eufémisztikus, de ...

Mivel sok összetevős az egyenletünk nem kihagyható, az általam csak "langyos pisi szindrómának" nevezett jelenség. Már oly' régen használom ezt a terminus technikust, hogy bizony a kartonokba is bele szokott kerülni:)

És nem, nem csak a depresszió betegségben szenvedőknél van ez jelen. Ab ovo rá lehet húzni az egész nagy magyar társadalomra. (természetesen, mindig tisztelet a kivételnek) Senki nem akar tenni semmit azért, hogy jobb legyen neki. Elvárások vannak, "nekem is jár, nem csak a Józsikának" életérzés szintén van, irígység szintén van ... De érdekes módon mindenki úgy akar házat, autót, pénzt, jó állást, hogy ezért ne kelljen tennie semmit. Az emberek várnak a csodára, az ölbe hulló mannára meg arra a bizonyos repülő sültcsirkére. És teljesen fel vannak háborodva, sokan még sértettek is, hogy ez nem történik meg.

És persze, eme jelenség hátterét is órákig lehetne elemezni, magyarázni. A múlttal, a szocializációval, a társadalom működsével és azzal, hogy mihez vagyunk hozzászokva.

Az emberek zöme, sajnos, álomvilágban él. Idealisztikus, teljesen irracionális elképzeléseik vannak dolgokról, szituációkról, aztán persze, fáj a pofon. A magyar ember pedig, egészen másként reagál erre, mint pl. a nyugati.

És hogy visszakanyarodjak az állásváltáshoz: nem, nem váltunk állást, mert az macera és bizonytalanság. Mire állást találok, aztán titkolózom, nehogy megtudják, majd ott újra három hónap próbaidő, de mi van ha közben kirúgnak? Akkor feladtam a jelenleg biztos állásom ... Addig pörögnek ezek a gondolatok, míg az alany vagy beleőrül, vagy marad szépen a helyén, elmulasztva a lehetőséget.

Na, sokat dumáltam. Lehet, Freelance-nak van igaza, nem is csak egy bejegyzést, hanem egy egész blogot megér a téma:)

@KindlerMedical:

Köszi az elemzést, mondhatni minden karaktereddel egyetértek, de akár vitatkozni is tudnék velük...

Nem teszem mindegyikkel csak pár ponton:

1. Nyugaton nem csak az infrastruktúra adott az ingázáshoz, költözéshez, a munkahely váltáshoz, tartalékok is jobban vannak!
2. Az irigységgel nincs gond, ha az tettre sarkall, hogy elérjem, ha motivál! Az persze más ha már kórosan működik, ha szomszédnak 4 szobája van akkor nekem, 5 legyen ha két nyaralója van akkor nekem legalább 3 legyen...

Szóval rágjuk a régi csontot, de ki-ki a saját környezetében mit tesz a jobbításért? Ebben azért van restanciánk sokunknak!

Freelance71

@Alternatív karrier megoldások: Természetesen, lehet vitatkozni a témán pro és kontra. Meg ugye, rengeteg dolog van, ami még ehhez tartozik. Tényleg egy egész blognyi adat, info, elemzés.

Izé, az infrastruktúrába beleértettem mindent, az anyagiakat, a tartalékképzést, az állás -és lakhatási lehetőségeket. Iskolákat, óvodákat stb. Nem vízfejű országok, mint M.o..

Nekem, az irigységgel az a problémám, hogy gyűlöletet szül. Azt, amit te írsz, hogy esetleg pozitívan vett irigységről legyen szó, ami motiválja az embert, hogy célokat tűzzön ki, és képesnek tartsa magát ... és akkor itt megint bejönnek a pszichés dolgok, hogy a magyar emberek nagy általánosságban leértékelik magukat. Nuku önbizalom, nuku önismeret és ráadásul panaszkodni illik. A motiváció ezzel, le is tört:s

Mi részünkről annyit tehetünk, hogy segítünk. Nem csak abban, hogy vki kimásszon a depiből pl. hanem abban is, hogy egészséges önismerete, önkritikája legyen az illetőnek. Persze, úgy nehéz, ha mondjuk nem jönnek el, mert ugye ez is tabu itthon. A stigmatizálásról már ne is beszéljünk.

A fiatalabb korosztály már bátrabb. Egyetemisták, diplomázás után be szoktak ugrani egy-egy elbeszélgetésre - életvezetési tanácsadásra -, és nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk. Ilyenkor abban is segítünk, hogy hogyan írjanak meg egy önéletrajzot, hogyan öltözzenek fel egy-egy állásinterjúra és ott hogyan viselkedjenek.

Réka

@KindlerMedical:

Réka két dolgot ragadnék ki:

1. Én az "életvezetési tanácsadás"-ról, csak elméleti síkon hallottam, nem is igazán tudom mi is tartozik bele. Re: Stigmatizálás - Nem lehetne alternatíva a számotokra, ha egy ilyen vizitet mondjuk "életvezetési tanácsadásnak", vagy valami kevésbé pejoratív, inkább pluszt adó kifejezéssel illetnétek?
2. Re: infrastruktúra - Ott a pont, de nagyon, de ez valahol az otthon és az iskola közt kezdődik.
Jöttünk mi is egyfajta mintákkal, előítéletekkel. Lehet a szülők estiiskolája nem is lenne hülyeség. Nem lehet kimozdítani az embereket - mondhatnád -. de minek is itt az internet. Megszólítás és motiváció kellene... (OTT a labda!)

Freelance71

ui.: azt veszem észre, akármely témában is beszélgetek, a végén a motiváció, az önértékelés, önmegvalósítás vagy a célkitűzésnél lyukadunk ki. Tehát ez egy alap, amiről érdemes lenn indulni...

@Alternatív karrier megoldások: Hogy ne csússzunk nagyon szét, most csak az online oktatásra vonatkozó részre válaszolnék.

Szóval, nekem ez a vesszőparipám. Érdekes módon, más országokban remekül működik. Sőt, úgy, hogy a tanár pl. Indiában ül a gép előtt, a gyerek meg valahol Amerikában. Igaz, egyelőre magántanár jelleggel használják, de már több éve, és bevált.

Tehát a gyerekek akaratával és motivációjával nincs bibi. Persze, jogos, hogy szükség van a közösségre stb. Bár, nem tudom, merre tart a világ ... nem vagyok jövő kutató, de több helyen is olvastam, hogy azt jósolják, a személyes érintkezésnek lőttek ... ebben, teljesen nem hiszek, mivel az ember társas lény, de majd meglátjuk.

Megintcsak vissza kell kanyarodni az infrastruktúrához, kellenek megfelelő technikai felszereltségű gépek és megfelelő internethozzáférés.

Visszatérve a költözéshez, az ország vízfejűségéhez és a sulihoz: pl. ha Waldorfba akarom iratni a gyereket, akkor mindjárt nem is olyan egyszerű a költözés. Nincs minden megyeszékhelyen ... És, ma már egyáltalán nem számít annyira speciálisnak, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt ...

Ui.:Azt tapasztalom, hogy Magyarországon egy kissé több kell az akaraton és elszántságon kívül:) Ez, sokakat elrettent. Nem érzik magukat kompetensnek, felkészültnek és képesnek a cselekvésre.

Egyébként pedig, igen, mondhatjuk, hogy mindennek az egészséges önismeret és önértékelés az alapja. Ha tisztában vagy önmagaddal, akkor tudsz igazán úgy élni, ahogyan akarsz, akkor tudsz célokat kitűzni és elérni.

@KindlerMedical:

Megint hova jutottál a végén? ;)

"Ha tisztában vagy önmagaddal, akkor tudsz igazán úgy élni, ahogyan akarsz, akkor tudsz célokat kitűzni és elérni. "

Ez tűzhely, innen indul és ide tér vissza minden! Csupán az alkalmazásokat kell megtalálni, illetve kihegyezni!

Merre tart a világ?

Ahogy én látom:

Bár elég szkeptikus tudok lenni ezen a téren, annyira még sem vagyok borúlátó. Mert az emberi kapcsolatok ma inkább átalakulnak persze vannak területen ahol romlanak, másutt pont az ellenkezője megfigyelhető. Vannak trendek a klickesedésre, a külön klickek kommunikációs elégtelenségeire. Az élő sző fontosságának, és terének szűkülése.
Ugyanakkor a speciális érdeklődés, a speciális gondolkodás sok pozitívumot hordozhat. Pölö nem tudom mennyire hiszel a közösség közös tudásban, tehát amit valaha valaki tudott azt te el tudod érni, nevezzük egy agyi WiFi internetnek! ;)

És mivel az emberi kapcsolatok érzelmek sem amortizálódhatnak a végtelenségi, nyilván van felfelé is út. Pont ezért gondolom az, hogy az internet következő /lehet csak egy speciális célszegmensben, de/ nagy durranása az lesz, amikor az online kapcsolatokból valódi erőt,az online kapcsolatokat offline-á konvertálj, és még több hasznot generál a kapcsolati tőkéből, lásd az ajánlások!

Freelance71

@KindlerMedical:
Elgondolkodtam azon, hogy vajon máshol kisebb a bizonytalanság, vagy a magyarok gondolják úgy, nekünk nehezebb, rosszabb?
Itt is szerepet játszik a hozzáállás. :)

A bizonytalanság egy olyan tényező, hogy az, amit biztosnak vélünk, az se tekinthető annak. Ha csak a munka világát nézzük, elég körbenézni, mennyi cégnél történt és történik leépítés. Globálisan az emberi kapcsolatokat is górcső alá lehetne venni. :)

Valóban olyan téma, amiről lehetne még írni ;)

@Alternatív karrier megoldások:
Az irigység sokszor keserű tud lenni... Pedig lehet motiváló is :)

@KindlerMedical:
Az egész ott kezdődik, mennyire egészséges az énképe valakinek.
A problémákkal sokan nem szeretnek foglalkozni, mert nem kellemes - holott ezáltal lehet fejlődni.

@Alternatív karrier megoldások:
Az önbizalommal (alul és túlértékelés) komoly problémák vannak... Mégis, mi az oka, hogy az emberek igen nagy hányada önbizalomhiánnyal küzd? Neveltetés? Társadalmi elvárások és beidegződések? Kultúra? Avagy valami teljesen más?

Ti ezt hogy gondoljátok?

@bezzegszilvia:

Nem vagyok szakember, azok a dolgok amiket olvasok hallok ebben témában jártasoktól azok sem igazán a megvilágosodásom szolgálják.

Én az értékítélet hiányát, a klasszikus emberi értékek devalválódást látom. Ha mégis örök emberi értékek szóba jönnek akkor az már a marketing területe, mert ezekre már csak a marketingszakik hajaznak.

Sem mi szülők, sem az oktatási rendszer. Természetesen vannak beidegződések, hibás minták...
Vannak emberek rétegek akik törvények felett állnak, mások meg nem férnek bele a törvényekbe, ezek rossz üzenetek.

Freelance71

Végre itt vagyok. Nem feledkeztem meg rólatok, csupán egy kissé összecsaptak a fejem felett a hullámok:)

@Alternatív karrier megoldások: Lassan tíz éves praxisom alatt, a legnagyobb kihívás az, hogy elfogadtassam az ügyfeleimmel és sokszor családtagjaikkal, hogy mennyire fontos a helyes önértékelés, az önismeret és a hozzájuk kapcsolódó egészséges önkritika. (Mellesleg, Csernus kolléga is folyton ezt szajkózza a TV-ben, és minden egyéb megnyilvánulásában is.)

Érdekes módon, csak Mo-on tapasztalom és találkozom azzal a hozzáállással, hogy ha valaki rendelkezik egy alapos önismerettel - tudja, hogy mihez ért, miben jó, mihez van tehetsége, miben ultra profi, mi az, amit még tanulnia kell stb. -, akkor arra gyorsan rámondják, hogy milyen öntelt, böszme alak.

Mivel az ember, azonnal kap egy ilyen bélyeget gyorsan el is nyomja magában ezeket a dolgokat. Nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy panaszkodjon, lehúzza, leértékelje önmagát, mert nagy általánosságban ezzel vív ki tetszést, elfogadást környezetében.

Ugye, Mo-on panaszkodni divat, sőt, már-már elvárt dolog.

Rengeteg embertől hallom, hogy munkahelyén vidámnak, mosolygósnak lenni bűn. Sőt, ferdén néznek rá, kiközösítik, jön a mobbing stb. Gondolom, e mögött nagy adag irígység húzódik meg, mert kívülről úgy tűnhet, hogy az adott személynek nincsenek problémái, és milyen könnyű, laza élete van stb.

Tehát, az emberek leszoknak a helyes önértékelésről, és inkább alulértékelik önmagukat. Nem kicsit, nagyon. Mivel ez a folyamat, sok esetben, már gyerekkorban elkezdődik, felnőt korunkra már szépen el is veszítettük az alapot. Sokszor, a már diagnosztizált depressziónak is ez a kiindulási pontja.

Valami oknál fogva, a magyar társadalomban ez nem érték. Nagyon érdekes, amit egyik kollégám fogalmazott meg, amerikai útja után, mint társadalmi különbséget:

míg Mo-on, mindenkit az érdekel - pl. suliban vizsgán -, hogy mit nem tudsz, addig Amerikában az a kérdés, hogy mit tudsz?

Hatalmas különbség! Ha visszaemlékszem iskolás éveimre, tényleg mindig ez volt. A tanár mindig addig-addig kérdezgetett míg végre volt egy kérdés, amire nem tudtam a választ.

Jó kis módszer arra, hogy elvegyük egy ember önbizalmát, és a folytonos kudarcgenerálással leértékeljük a személyt. Egy idő után, ő saját magát is leértékeli majd.

Egy ilyen gyerekkor után, milyen felnőttkorra számíthatunk?

Ha már HR blog, akkor itt meg is jegyezném, hogy én, mikor interjúztatok, akkor sok olyan jellegű kérdést teszek fel, ami adott prolémamegoldásra irányul. Igyekszem olyan embereket kiválogatni, akik nem azt mondogatják, hogy mit miért, és hogyan nem lehet, hanem olyanokat, akik azt keresik, hogy mit, hogyan lehet.

Persze, nem lehet hibáztatni az embereket, hiszen ahhoz vannak hozzászokva, hogy a dolgokat a negatív oldaluknál kell megfogni. Nagy általánosságban nem gondolkodó, keratív, profi emberekre van szükség .... sajnos. Ez az én tapasztalatom, és igen, vannak kivételek is. De ez már fehér holló kategória.

Réka

@bezzegszilvia: Valóban eléggé nagy a bizonytalanság, de nem csak gazaságilag. Ha valakinek nulla az önbizalma, akkor hogyan fog magának állást találni? Hogyan tudja eladni magát egy interjún? Hogyan világítja meg a rátermettségét, a pozitív oldalát?

Tapasztalatom szerint, a magyarok negatív, pesszimista hozzáállása nagyon sokat ront a dolgon.

Pl. "Ebben a gazdasági válságban úgy sem találok munkát." "Ebben a gazdasági helyzetben nem lehet állást váltani."

És még lehetne sorolni az ilyen és ehhez hasonló mondatokat, megnyilvánulásokat.

A pszichológiában erre van is egy szakszó: pigmallion-effektus (pygmallionnak is írják). Magyarul: önmagát beteljesítő jóslat.

Ami a sok leépítést illeti, arra csak azt lehet mondani, hogy van olyan, hogy előre látás. Ha valaki ismeri önmagát és van igénye arra, hogy kövesse a saját szakmáját, a piacot, azt nem hiszem, hogy váratlanul érné, hogy leépítés lesz a cégnél, ahol dolgozik. Sokan, előre menekülnek és váltanak. Igyekeznek olyan szakterületen, elhelyezkedni, ahol viszonylagos biztonság van, tehát nincsenek kiszolgáltatva a válságnak 100%-an. Van ismerősöm, aki pl. nem csak munkahelyet, de iparágat is váltott.

Ehhez, szerintem, nem kell hat diploma vagy doktori cím, elég a józan paraszti ész és az, hogy az embernek legyen igénye a dologra.

Máshol is van válság. A különbség az, hogy másként gondolkodnak az emberek és másként kezelik azt.

@bezzegszilvia: Hoppá! Ezeket a kérdéseket megválaszoltam Alternatív karrier megoldások-nak íródott bejegyzésemben?

Most eszembe jutott egy vicc, ami végülis kapcsolódik a témához. Mivel viccet mesélni nem tudok, csak a lényegét írom le, elnézést.

Szóval, van egy vicc, ami arról szól, hogy lent a Pokolban az Ördög nagy üstökben különböző nemzetiségeket főz.

Az egyik üstben franciák, a másikban angolok, a harmadikban németek főnek és így tovább. Minden üstnél őrök állnak különböző fegyverekkel felszerelve.

Természetesen, nekünk magyaroknak is van egy üstünk. Mikor látogatók érkeznek a Pokolba, és az Ördög körbevezeti őket, akkor az egyik látogató megkérdezi az Ördögöt, hogy a magyarok üstjénél miért nem áll őr.

Erre az Ördög azt válaszolja, hogy azért, mert nincsen szükség rá. Mikor egy kimászna, a többi visszahúzza.

Az utolsó mondaton van a lényeg. Mi magyarok, nagy általánosságban, tényleg ilyenek vagyunk....:s

@KindlerMedical:

"Mikor egy kimászna, a többi visszahúzza."

Nagyon képies, és sajnos nagyon találó is, csak az a szomorú, hogy Ti, mint lelki szakemberek, mi mint "karrierspecialisták" csak azért nevetünk, hogy ne sírjunk, ahelyett, hogy a Szent Grált segítenénk megtalálni, illetve a keresés vágyát elindítani az embereknek.

Jó lenne végre, egy olyan alulról szerveződő műhely, ahol érdemi munka folyna motivációs morzsák feltérképezésére, mert minden ember önálló, individuum ugyan, viszont igazából sémák vagyunk!

Freelance71